Többen meghaltak egy iskolai lövöldözésben az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Legalább három diák meghalt és hatan megsebesültek, köztük egy tanár, kedden az amerikai Michigan állambeli Oxford település középiskolájában elkövetett ámokfutásban, a feltételezett gyilkost elfogták - közölte a helyi seriff irodája.
Vágólapra másolva!

Mike McCabe, az Oakland megyei seriffhelyettes a sajtótájékoztatóján közölte, hogy a 15 éves hallgató ámokfutásának indítékát egyelőre homály fedi.

A gyanúsítottat még az iskolában sikerült őrizetbe venni, és lefoglaltak tőle egy félautomata kézifegyvert és több tárat is.

A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak. A támadást követően az iskolát lezárták. Egyes diákok az osztálytermekbe bezárkózva kerestek menedéket, míg a hatóságok átkutatták az épületet. A diákokat később egy közeli üzletbe kísérték, ahová aztán a szüleik értük mehettek.

A lövöldözés a Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található, 22 ezer lakosú Oxford településen történt.