Kegyetlen öldöklésbe kezdtek a tálibok Afganisztánban

Taliban control at checkpoints in Kabul 2021,Afghanistan,Checkpoint,Control,KABUL,security measure,Talib Horizontal
Tálib fegyveres megállít egy autót egy kabuli ellenőrzőpontnál
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok, az Európai Unió, Nagy-Britannia, Ausztrália, Japán és több más nyugati ország közös nyilatkozatban elítélte szombaton az Afganisztánt uraló tálibokat, amiért több jogvédő szervezet jelentése szerint önkényesen kivégezték vagy ismeretlen helyre hurcolták a korábbi afgán biztonsági szolgálatok több tagját, és követelik ezeknek az állítólagos eseteknek a gyors kivizsgálását.
Vágólapra másolva!

A közös közleményt az amerikai külügyminisztérium bocsátotta ki. Az aláírók hangsúlyozzák, hogy

a feltételezett bűncselekmények az emberi jogok súlyos megsértésének számítanak,

és ellentétben állnak azzal, amit a tálibok ígértek augusztusi hatalomra jutásuk után: hogy megkímélik az afgán fegyveres erők korábbi tagjait.

Tálib fegyveres megállít egy autót egy kabuli ellenőrzőpontnál Forrás: AFP/2021 Anadolu Agency/Haroon Sabawoon

Egy hét eleji emberi jogi jelentés szerint a tálibok

az afgán hadsereg, illetve rendőrség, hírszerzés 47 volt tagját végezték ki vagy tüntették el eddig.

A nyugati országok szerint ezeket az eseteket azonnal és átláthatóan ki kell vizsgálni, az eredményeket nyilvánosságra kell hozni, a felelősöket pedig igazságszolgáltatás elé kell állítani.

Az aláírók között van még Kanada, Új-Zéland, Ukrajna, Románia és az EU több más tagországa.

Óriási összeomlást okozott Joe Biden

Afganisztánban a tálib lázadók májustól kezdve fokozatosan uralmuk alá vonták az ország területének nagy részét, majd augusztusban harc nélkül elfoglalták a fővárost, Kabult, és átvették a hatalmat. Joe Biden amerikai elnök a nyár végi elrontott kivonulási stratégiájával Vietnam óta nem látott katasztrófát okozott Afganisztánban. Később még a saját szövetségeseit is elárulta, kiadta a kormánya a táliboknak őket, és még az Afganisztánban ragadt amerikaiak, tehát saját polgáraik kimentését is akadályozta.