Kivették halott barátjukat a koporsóból, hogy utoljára együtt motorozzanak

Vágólapra másolva!
Sokkoló látványnak lehettek tanúi a járókelők Ecuadorban. Egy halott férfit kivettek barátai a koporsóból, hogy egy utolsó motoros útra vihessék őt.
Vágólapra másolva!

A 21 éves Erick Cedeno múlt hétvégén halt meg. Épp egy szerette temetésére indult, amikor lelőtték.

Hét barátja különleges módon akart elbúcsúzni tőle, ezért úgy döntöttek, elviszik egy utolsó motoros útra – írja a Daily Star, ahol fotókat is láthat az esetről.

Azt hazudták, hogy a halott barátjuk szülei adtak nekik engedélyt arra, hogy kivegyék a holttestet a koporsóból. Ezután felültették egy motorra, és az élettelen testtel furikáztak a környéken.

A rendőrség szerint a tettük beteges volt, azonban a férfiak ellen egyelőre nem indult eljárás.