Döbbenetes videó: a jég alá esett szarvas mellé zuhant be az állatot mentő hős norvég

Vágólapra másolva!
Egészen döbbenetes az a videó, amely egy jég alá esett szarvas kimentéséről készül Norvégiában. A szerencsétlenül járt állat segítségére siető férfi alatt a mentés közben beszakadt a jég, de végül mind ő, mind a szarvas szerencsésen megúszta az esetet.
Vágólapra másolva!

A norvég Karin Bøe néhány nappal ezelőtt séta közben arra lett figyelmes, hogy egy szarvas fekszik a tó jegén.

Elsőre azt hitte, hogy az állat elpusztult, de aztán kiderült, hogy a szarvas a jég alá esett és onnan próbál kiszabadulni.

Mindez Norvégia déli részén, Setesdalban történt meg. Az első pillanatban még mozdulatnaul fekvő szarvas hangos üvöltéssel próbált meg kimászni a számára halálos csapdából.

Karin Bøe ezt látva telefonon értesítette a közelben lakó barátját Knut Flatelandet, aki az édesapjával azonnal köteleket hozott a helyszínre. Szerencsére nagyon gyorsan megérkeztek a helyszínre, ahol igazi dráma bontakozott ki. Knut Flateland a derekára kötözte a leghosszabb kötelet és nagyon óvatosan indult meg a jégen a szarvas felé.

mesélte a norvég. A férfi hosszas próbálkozás után talált egy olyan rész, ahol kissé vastagabb volt a jég és ott tudta megközelíteni a szerencsétlenül járt állatot.

Elsőre a kötelekkel próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Knut Flateland ekkor megragadta a szarvas agancsát és úgy próbálta meg kihúzni a másfél mázsás állatot a víz alól. Ekkor azonban a férfi alatt is beszakadt a jég.

Egy másik videó az esetről

Karin Bøe, aki az eseményeket a partról követte és aki a videókat is készítette azt mondta, hogy drámai volt a helyzet. Knut Flateland a vízben sem engedte el a szarvast, majd amikor ki tudott mászni a jég alól, tovább húzta az állatot. Majd nagy nehezen sikerült a szarvast kirántania a jég alól. Az állat ekkor megrázta magát és beszaladt az erdőbe.

Forrás