A Russia Today értesülései szerint a Donbass nevű ukrán hadihajó jelenleg orosz felségvizek felé tart Krím partszakasza mellett. Az oroszok többször is figyelmeztették a hajót arra, hogy engedély nélkül tart a határ felé, azonban a Donbass legénysége nem tett eleget az irányváltoztatással kapcsolatos felszólításnak.

Az orosz FSB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) közleménye szerint az ukrán hadihajó Mariupolból hajózott ki és a Kercsi-szoros felé vette az irányt. Az oroszok szerint a Donbass nem kapott engedélyt arra, hogy az irányításuk alá tartozó szoroson átkelljen.

Többször is felszólították arra az ukrán legénységet, hogy forduljanak meg, azonban ennek ők nem tettek eleget arra hivatkozva, hogy nem áll szándékukban átkelni a szoroson. Az FSB szerint azonban a területtől 19 tengeri mérföldre lévő hajó komoly fenyegetést jelent.

Frissítés:

Az Interfax az FSB-re hivatkozva arról számolt be, hogy a hajó egy idő után visszafordult. Az ukrán védelmi miniszter szerint egy mentőhajóról volt szó, amelynek fedélzetén fegyverek is voltak. Ez némiképp ellentmond az orosz jelentéseknek, amelyek szerint a Donbass nevű hadihajóról volt szó.