Megmentették a fürge gyík élőhelyét

Vágólapra másolva!
Öt évig tartó erőfeszítés eredményeként sikerült helyreállítani Nagy-Britanniában többféle állat, köztük a legritkább nagy-britanniai hüllő, a fürge gyík kulcsfontosságú élőhelyét.
Vágólapra másolva!

A dél-angliai Hampshire-ben és Sussexben, a South Downs Nemzeti Parkban 41 helyen állították vissza a fenyért, a sík, általában mészben szegény, savas talajon termő törpecserjékkel ritkásan benőtt élőhelyet.

Az emberi segítséggel kialakított élőhelyek együttes nagysága 18 ezer futballpályányi.

A Heathlands Reunited kezdeményezés, amely a lottóbevételekből kapott kétmillió fontot a természeti örökség védelmére, lehetővé tette olyan veszélyeztetett fajok visszatérését és regenerálódását, mint a

mezei tücsök, a bujkáló poszáta, az erdei pacsirta vagy a nádi varangy.

A nemzeti park szóvivője szerint égető szükség volt a programra, mert az eredeti fenyéreknek már csak kevesebb mint 1 százaléka maradt meg a park területén, az is nagyon szétaprózva, ami veszélyeztette az elszigetelt foltokban élő fajok túlélését.

A helyreállított helyek között szerepel a tudományos szempontból különösen jelentős Woolmer-erdő, amely

Nagy-Britannia 12 őshonos hüllő- és kétéltűfajának ad otthont, és amely az új besorolás szerint immár "kedvező feltételeket" kínál a vadvilág számára.

A Heathlands Reunited a biodiverzitási sikertörténetek egyike Nagy-Britanniában - jelentette ki a nemzeti parkokat felügyelő hatóság egy magas rangú vezetője.