Két év óta először hajtottak végre halálos ítéletet Japánban, három embert akasztottak föl - közölte kedden a tokiói igazságügyi minisztérium.

Egyikük, egy 65 éves férfi, hét rokonát gyilkolta meg 2004-ben, a másik két elítélt, 54, illetve egy 44 éves férfiak, két-két alkalmazottjukat ölték meg egy játékteremben 2003-ban, két különálló bűnügyben.
Japánban jelenleg 107 halálra ítélt vár a kivégzésére a siralomházban.

Légi felvétel a tokió fogházról, ahol a kivégzéseket hajtják végreForrás: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri/Yoichi Hayashi

Kihara Szeidzsi, a kormány kabinettitkár-helyettese újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Nem volna helyes eltörölni a halálbüntetést a jelen helyzetben, amikor a kegyetlen bűncselekmények száma nő az országban. Sok japán véleménye szerint a halálbüntetés elkerülhetetlen a legaljasabb bűncselekmények esetében.