Egy erkélyről a mélybe zuhant egy brit tanárnő Thaiföldön - összezúzódtak a csigolyái

daily
Vágólapra másolva!
A 47 éves brit tanárnő, Jill Dodds valószínűleg már sosem fogja mozgatni a kezeit és a lábait. A 2015-ben Thaiföldre költözött nő egy szörnyű balesetben, olyan súlyosan megsérült, hogy az orvosok szerint kész csoda lenne, ha sikerülne felépülnie. Családja most kétségbeesetten kér segítséget, hogy hazahozhassák, hogy legyen esély a csodára. 
Vágólapra másolva!

Jill, aki körülbelül hat évvel ezelőtt költözött Thaiföldre, december 18-án egy ünnepségen vett részt és úgy döntött, hogy készít egy fotót a ház erkélyén - írta meg a Dailymail.

A nő az erkély korlátjának támaszkodott, ami megadta magát és

Jill közel 7 méteres magasságból a földre zuhant, súlyos gerincsérülést szenvedett, több csigolyája is zúzódott.

Jill Dodds jelenleg is kórházban van,

a kezeit és a lábait sem tudja mozgatni,

az orvosok kevés esélyt látnak a felépülésére, a legjobb esetben is közel két évig nem fog tudni talpra állni.

A családja most kétségbeesetten próbál minél több pénzt összegyűjteni, hogy Jill, amint szállítható állapotban lesz, hazatérhessen és a lehető legjobb esélye legyen a teljes felépülésre.

A nő biztosítása eddig fedezte a szükséges ellátást, de a keret elfogyott és át kellett szállítani egy állami kórházba.

Jill teljes ellátásra és állandó felügyeletre szorul, több műtétet is végrehajtottak rajta, de továbbra is hetekbe telik, hogy hazaszállíthassák.

A család egyik barátja, Leigh Hawkes létrehozott egy Go Fund Me oldalt Jill testvérei, Katie és Nicola nevében, és az összegyűjtött pénzt a kórházi számlákra és Jill hazajuttatására fogják fordítani.

Néhány nap alatt már 11 000 fontot (közel 5 millió forint) gyűjtöttek össze.