Emberáldozatként megöltek két nőt Indiában

Egy szegénységben élő házaspár több mint
másfél millió forintnak megfelelő összeget fizetett Mohammed Shafinak, hogy keressen két áldozatot, akiket három hónapos különbséggel brutálisan bántalmaztak, majd megöltek
- tudatta Pramod Kumar rendőrségi szóvivő.
A déli Kerala államban élő házaspár, Bhagaval Singh és felesége, Laila úgy hitte, hogy az emberáldozat a nagy gazdagsághoz vezető út.
Shafi, akit a rendőrség „szexuális perverznek" minősített, és akit korábban már megvádoltak nemi erőszakkal is, júniusban csalta el az első áldozatot Singh otthonába, azzal az ürüggyel, hogy szerepet kapott egy helyi filmben.
A nyomozók szerint
Shafi szeptemberben meggyőzte a házaspárt, hogy vegyenek részt egy második áldozat bemutatásában is,
miután arra panaszkodtak, hogy sorsuk nem változott meg az első emberáldozat bemutatása után.
Az első eltűnt nő ügyében nyomoztunk, amikor megállapítottuk, hogy
a szeptemberben eltűnt nő utolsó meghatározható mobiltelefon poziciója is a házaspár otthona környékén volt
- mondta a szóvivő.
Mindkét eltűnt nő abból élt, hogy házról házra sorsjegyeket árult. Megcsonkított testüket a házaspár háza mellett temették el. A rendőrség most azt vizsgálja, hogy Shafi más ügyekben is érintett-e.
A házaspár szomszéda, aki hagyományos gyógyítóként jellemezte magát, azt mondták a Hindustan Times újságnak, hogy hihetetlen, hogy ilyen gyilkosságokat követtek el.
Sokat jártak ide különböző törések, zúzódások és más hasonló betegségek miatt. Soha nem gyanítottunk semmi rosszat, kedvesek voltak
– mondta Gopan K. a lapnak.
Szakértők szerint a boszorkányságba és az okkultizmusba vetett hit továbbra is széles körben elterjedt India számos törzsi és távoli területén, ahol esetenként emberáldozatokról is beszámolnak.