Északi szökevény lehet a két Korea között látott rejtélyes határsértő

fal, határ, Észak-Korea, demilitarizált övezet
Vágólapra másolva!
Mint arról az Orgio is beszámolt, rejtélyes ismeretlen áthatolását figyelték meg a két Korea közötti fegyvermentes övezetben. A dél-koreai hadsereg szerint az esetet szombat este látták, a személy kilétét azonban nem fedték fel.
Vágólapra másolva!

A megerősített határon Dél-Koreából Észak-Koreába áthatoló személy feltehetően egy korábban átszökött észak-koreai lehetett - jelentette hétfőn a Yonhap helyi hírügynökség a szöuli védelmi minisztériumra hivatkozva.

A gyanú szerint egy olyan emberről van szó, aki tornászként szerzett tapasztalatait használta fel arra, hogy 2020-ban áthatoljon a határkerítésen,

és a fegyvermentes övezeten keresztül Dél-Koreába jusson. A hírügynökség a kérdéses személy kilétét nem fedte fel.

Észak-Korea korábban szigorú intézkedéseket vezetett be a koronavírus ellen, 2020 elején lezárta a határokat, bár egyetlen fertőzöttről sem számolt be.

A koreai háborút (1950-1953) követő évtizedekben az elnyomás és a szegénység elől Észak-Koreából több mint 30 ezer ember menekült el.

A szökésben lévő észak-koreaiak túlnyomó többsége először Kínába utazik, mielőtt dél felé venné az irányt, általában egy másik országon keresztül.

Kevesen mertek csupán átkelni a két ország közötti határszakaszon, amely aknákkal és szögesdróttal van tele, és mindkét oldalán jelentős mértékű a katonai jelenlét.

A címlapi kép illusztráció!