Hóviharban akart hazasétálni, de halálra fagyott egy 34 éves amerikai férfi

wisconsin édesapa Jacob
Vágólapra másolva!
Megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki még előző hét hétfőn próbált meg hazasétálni egy hóviharban, miután összetörte az autóját. A férfi holttestét eltűnése után három nappal, csütörtökön találták meg.
Vágólapra másolva!

Eltűnése után három nappal, múlt hét csütörtökön megtalálták a 34 éves Jacob Whaley holttestét.

A férfi úgy döntött, hogy gyalog teszi meg az otthonáig tartó közel 10 kilométeres utat, miután összetörte az autóját - írja a nypost.com.

A 34 éves édesapa zord időjárási körülmények között, egy hóviharban próbált hazáig gyalogolni, de sosem érkezett meg.

Családja, miután a férfi nem ért haza, értesítette a rendőrséget, hogy valószínűleg a Greene's Corner Road közelében lehet.

A kiérkező rendőrök viszont nem találták meg.

Jacob testét három nappal később, körülbelül 180 méterre találták meg attól a helytől, amit a család megadott a hatóságok számára, hogy azon a környéken keressék őt.

A család szerint a rendőrségnek élve kellett volna megtalálniuk a férfit, szerintük hagyták halálra fagyni.

A seriffhivatal közleményben fejezte ki együttérzését a családdal, közölték, hogy az eltűnt személyek megtalálása mindig is kiemelt fontosságú volt és lesz a számukra.