CD-vel a hóna alatt látták a pápát egy római lemezboltban - videó

FERENC pápa
Vatikánváros, 2022. január 1. Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartott újévi misén 2022. január 1-jén. MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami
Vágólapra másolva!
Véletlenül meglátták Ferenc pápát, amint egy CD-vel a hóna alatt távozott egy lemezboltól kedden este Rómában.
Vágólapra másolva!

A katolikus egyházfő régi barátait látogatta meg, akiknek üzletét nemrég újították fel. A pápa megáldotta a lemezboltot, ahol nem egészen negyed órát töltött. A helyszínt egy vatikáni rendszámú, egyszerű fehér Fiat 500-assal hagyta el a páncélozott limuzinoktól viszolygó vallási vezető.

A Panteonnál lévő StereoSound lemezboltban tett rövid vizitet magánlátogatásnak szánta a katolikus egyház feje, azonban egy szemfüles spanyol újságíró, Javier Martinez-Brocal, a Rome Report hírtelevízió riportere véletlenül a közelben tartózkodott és okostelefonjával lefilmezte a pápát. A videót feltette a Twitterre.

A bolt tulajdonosa elmondta a riporternek, hogy Jorge Mario Bergoglióval még évekkel korábban barátkozott össze, amikor az Buenos Aires érsekeként egyházi ügyekben Rómába látogatott, és egy közeli egyházi vendégházban elszállásolva nála vásárolt komolyzenei hanglemezeket.
A Vatikán szóvivője azt mondta,

Ferenc pápa azért ment a lemezboltba, hogy azt a felújítás után megáldja.

Az egyházfő most nem vásárolt semmit, a tulajdonostól ajándékba kapott komolyzenei CD-vel a hóna alatt távozott a boltból - derült ki.

A 85 éves egyházfő, aki már több interjúban is beszélt zenei ízléséről, nagyon szereti Mozartot, de lemezgyűjteményében megtalálhatók Beethoven, Bach és Wagner művei is - emlékeztetett a hírrel kapcsolatban a Kathpress katolikus hírügynökség. Kedveli a pápa a tangót és a milongát is.

A pápa már máskor is kiruccant a Vatikánból vásárlás céljából. 2016 decemberében egy cipőboltban vásárolt lábbelit a római belvárosban, két éve egy optikusnál látták, ahol szemüvegébe vett új lencsét.