Megállíthatatlanul terjed a szifilisz Svédországban, mondta egy homoszexuális férfiakkal és transznemű betegekkel foglalkozó svéd orvos. Ennek oka, hogy mióta a HIV - megfelelő kezelés mellett - már nem számít veszélyes betegségnek, a homoszexuális férfiak nem félnek, és nagyon kevesen használnak közülük óvszert. Az orvos szó szerint úgy fogalmazott: "fürdünk a szifiliszben".

Évről évre egyre több a szifiliszes eset Svédországban - írja az Aftonbladet. A

diagnosztizált esetek száma 2011 és 2020 között több mint a kétszeresére nőtt, 2021-re pedig még nagyobb lendületet vett a betegség terjedése.

A stockholmi Södersjukhuset klinika főorvosa, aki elsősorban homoszexuális férfiakkal és férfiakkal nemi kapcsolatot létesítő transzszemélyekkel foglalkozik, úgy fogalmaz, hogy „fürdünk a szifiliszben". Finn Filén hozzátette, ez a betegség elősorban a stockholmi meleg férfiak körében vetette meg a lábát. Kezd elég nagy problémává válni. Szerinte a növekedés annak köszönhető, hogy az emberek már nem tartanak annyira a nemi betegségektől, elsősorban a HIV-fertőzés kezelésében elért eredmények miatt. A jól kezelt HIV-es ma már védekezés nélkül folytathat nemi kapcsolatot. „Az emberek alapvetően nem félnek annyira, ezért nem is olyan jók az óvszerhasználatban, mint a 90-es években, amikor a túlélés kérdése volt, hogy elkerüljék a megfertőződést." A betegség terjedése óvszerrel lenne megelőzhető, ám sok tünetmentes hordozó könnyedén terjeszti,  elsősorban ezért ugrott meg a szifiliszes betegek száma, mondta el a lapnak a főorvos.