A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor beszélget havonta kétszer, félórában a kampány aktuális kérdéseiről. A vendégek az idei év első adása során a Márki-Zay-jelenségről beszélgettek, aminek meglátásuk szerint többféle magyarázata is akad, ám az bizonyos, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölt a politika alapfundamentumaival nincs tisztában, és így a választók is nehezen tudnak azonosulni vele. Márki-Zay Péter elfogadhatatlan kiszólásaival nem csak a jobboldaliak nem tudnak mit kezdeni, hanem a baloldal sem, akik így végső soron a fogságába kerültek.

A beszélgetés fő témájául Márki-Zay Péter karaktere szolgált, akinek már az előválasztáson aratott győzelme is kérdéseket vet fel, ami egy parlamentáris demokráciában a politikai racionalitással szembemenő történet Gerő András szerint. G. Fodor Gábor ennek kapcsán kifejtette, hogy Orbán Viktor imázsához tartozik, hogy ő „egy közülünk, és harcol értünk", ezáltal pedig a kihívójának vagy rá kell licitálnia e téren, vagy a szöges ellentétének kell lennie. Ám véleménye szerint Márki-Zay egy körön kívüli, politikai amatőr, aki egyikre sem képes.

A politikai filozófus szerint a politikai tehetetlenség törvénye, hogy a Fidesz olyan politikát folytat, ami baloldali, jóléti elemeket is tartalmaz, és ezáltal az egész politikai erőteret elfoglalta. A történészprofesszor értelmezése szerint a jobboldal képes volt egy sor baloldali intézkedést jobboldaliként eladni, és mivel a baloldal csak az ellenkezőjét tudja ezeknek állítani, ezért jelentős identitásproblémába ütközik. Ezáltal pedig a koherencia és konzisztencia teljes hiánya figyelhető meg a baloldalon, aminek a tünete Márki-Zay Péter – fűzte hozzá G. Fodor Gábor.

A vendégek szerint Márki-Zay kijelentései a romákkal, zsidókkal és homoszexuálisokkal kapcsolatban a hithű baloldaliaknál is kiütik a biztosítékot. Gerő András kiemelte, hogy amíg a politikai jobboldal nem stigmatizálja a homoszexualitást, addig a baloldali miniszterelnök-jelölt összemossa a homoszexualitást a pedofíliával, miután Szájer József, Kaleta Gábor és Borkai Zsolt kapcsán egységesen „aberrált fideszesekről" beszél. G. Fodor Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezáltal Márki-Zay minden olyan szavazót aberráltnak titulál, aki a Fideszre szavaz.

A történészprofesszor szerint a baloldal és Márki-Zay kölcsönösen fogságban tartják egymást, míg a politikai filozófus szerint, ha hatalomra kerülnének, akkor jönne a miniszterelnök-jelölt cselekvőképtelensége, vagyis gyámság alá helyezése.

G. Fodor Gábor és Gerő András beszélgetése alább hallgatható meg teljes egészében: