Egy afrikai illegális migráns megerőszakolt egy nőt Milánóban

Vágólapra másolva!
Milánóban egy afrikai migráns a saját lakása liftjében erőszakolt meg egy olasz nőt. Bár a bűncselekményre még december végén került sor, de az erőszakoló migránst csak most sikerült elfogni. A hatóságok kiderítették róla, hogy líbiai állampolgárságú, aki illegálisan tartózkodott Olaszországban. A korábban elkövetett bűncselekményei miatt a migránst ki is utasították Olaszországból, de ő ennek ellenére mégis az országban maradt – írja a Corriere della Sera és a Milano Today.
Vágólapra másolva!

A szexuális bűncselekményre egy társasház liftjében került sor pár perc leforgása alatt. A 40 éves éves milánói nő estére ért haza. A parkolóból a háztömb bejárata felé vette az irányt, majd a lépcsőházba érve hívta a liftet.

Hirtelen egy férfit látott meg maga mögött az üres lépcsőházban, aki ütlegelni kezdte, miközben azzal fenyegette, hogy megöli.

A halálra rémült nő minden értéktárgyát átadta a támadónak, ez azonban még nem jelentette a rémálom végét.

A hajléktalan afrikai férfi, akinek arcát maszk takarta el és kapucni fedte fejét, letolta nadrágját, majd megerőszakolta az olasz nőt.

A szexuális agresszió közben azt mondta áldozatának, hogyha hangoskodik és segítséget kér, azonnal végez vele. A bűncselekményre december 21-én került sor, a hatóságoknak azonban csak most sikerült a tettes nyomára akadni.

A hatóságok kiderítették, hogy az erőszakoló migráns egy 31 éves líbiai, akinek a neve Hamsa Sara.

Hamsa Sara illegálisan tartózkodott Olaszországban, és korábban általa elkövetett bűncselekmények miatt már ismert volt a hatóságok előtt, sőt ki is utasították őt,

de a líbiai migráns ennek ellenére nem hagyta el az országot.