Hordóba zárva találtak meg egy eltűnt kilencéves ausztrál lányt

ausztral lany
Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy 31 éves férfit az ausztrál Sydney városában, akit egy kilencéves kislány eltűnésével és halálával hoznak összefüggésbe a nyomozók, aki még múlt héten tűnt el. A lány holttestét később egy folyó mellett, egy hordóba zárva találták meg kedden a Kék-hegységben.
Vágólapra másolva!

Előző héten eltűnt egy kilencéves ausztrál lány a Kék-hegységben, a lány az édesanyjával nyaralt, felkutatására azonnal nagy erőket mozgósított a rendőrség - írja a BBC.

A következő öt napban rendőrök, tűzoltók és az állami katasztrófavédelmi szolgálat önkéntesei kutatták át a környéket, hogy a nyomára bukkanjanak.

A kutatás kedden végül sikerrel zárult, de már csak

a lány holttestét sikerült megtalálni a Colo folyó melletti területen egy hordóba zárva.

A rendőrség közölte, hogy egy 31 éves férfit letartóztattak Sydney-ben, aki összefüggésbe hozható a gyilkossággal, a férfi nem tett vallomást és óvadékért sem folyamodott, következő meghallgatására márciusban kerül sor.

A rendőrség GPS és térfigyelő-kamerák felvételeinek elemzésével jutott el a megvádolt férfihez, elmondásuk szerint az biztos, hogy a férfi a lány holttestének helyszínéhez köthető és valószínűleg ő rakta bele a kislányt a hordóba és hagyta ott, ahol később a keresőcsapatok megtalálták; a helyszín nincs messze a kislány eltűnésének eredeti helyszínétől.

A gyilkossággal vádolt férfi ügyvédje szerint védence mentális problémákkal küzd.

A rendőrség közölte, hogy tovább nyomoznak az ügyben.