Tombol az LMTBQ-propaganda: Megtiltotta egy texasi tankerület a tanároknak, hogy tájékoztassák a szülőket a diákok nemi identitásáról

lmbtq, szivárványos zászló
Vágólapra másolva!
Egy texasi iskolában arra utasítják a tanárokat, hogy tartsák titokban, ha egy diák nembináris (sem nem fiú, sem nem lány) identitásúnak vagy transzgendernek (transzneműnek) vallja magát. A pedagógusok és a szülők is felháborodtak azon, hogy külön képzést tartanak arról, hogy hogyan zárják ki a szülőket a saját gyerekeik neveléséből – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Daily Caller című lapra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

– többek között ez olvasható azokon a tájékoztatókon, amelyeket egy texasi középiskolai továbbképzésen osztottak szét a tanároknak.

Arra utasították őket, hogy ha egy diák transzneműnek vagy nembináris identitásúnak vallja magát, akkor azt titkolják el a szülők előtt.

A tanároknak azt is megtanítják a képzésen, hogy hogyan kerüljék el a hibás megszólításokat.

Az utasítás szerint inkább a „they/them" semleges névmást kell használni, amikor egy diákra hivatkoznak.

Ha pedig mégis tévednek a nemekkel, akkor ne kérjenek sűrűn bocsánatot, mert az túlzottan felhívja a figyelmet arra, ha valakinek a megszokottól eltérő a nemi identitása. Arra biztatják a tanárokat, hogy a nyelvtant is hasonló felfogásban oktassák.

A tanárok többsége nem ért egyet a továbbképzéssel. Bevallásuk szerint nagyon kellemetlen számukra, hogy ki kell zárniuk a szülőket a diákok neveléséből.

„Az első alkalommal, amikor egy diák arra kért, hogy semleges neműként és más néven szólítsam meg, azonnal az iskola igazgatóságához fordultam segítségért. Megkérdeztem, hogy felvehetem-e a kapcsolatot a szülőkkel. Szülőként én is tudni szeretnék az ilyesmiről.

A vezetőség megtiltotta, hogy tájékoztassam a szülőket, mert szerintük veszélybe sodornám a gyerek biztonságát.

El kellett fogadnom és betartanom az utasítást. Sírva fakadtam az osztályteremben, és hazafelé is végig sírtam", idézte fel az egyik tanár.

A szülők is felháborodtak a tankerület utasításain. Szerintük

elfogadhatatlan, hogy arra kötelezik a pedagógusokat, hogy titkolózzanak a szülők előtt, és ugyanerre kell bátorítaniuk a gyerekeket.