Élő adásban volt a riporter, amikor elgázolták - videó

riporter, gázolás, Virginia állam, Egyesült Államok
Vágólapra másolva!
A fiatal riporternőt nem zökkentette ki a baleset. Kiderült az is, nem ez volt az első eset, hogy forgatás közben elütötték. 
Vágólapra másolva!

Tori Yorgey, az amerikai nyugat-virginiai WSAZ-TV munkatársa éppen egy csőtörés helyszínéről tudósított élő adásban, amikor elgázolta egy terepjárós. A híradóst nem zökkentette ki a baleset. Azonnal felpattant, hogy közölje a nézőkkel és a stúdióval: minden rendben, nem esett baja.

A Fox News azt írja, a riporter később egy interjúban arról számolt be, a baleset azért történhetett, mert a helyszínre vezényelt mentőautók elvonták a sofőr figyelmét.

Egyedül tudósított a helyszínről, vagyis a kamerát is ő kezelte, tehát nem volt, aki figyelmeztethette volna a veszélyre.

Mint azt a cikk is felidézi,

nem ez volt az első eset,

hogy egyedül dolgozó riporterek bajba kerültek forgatási helyszíneken, és Tori Yorgey sem most először szembesült ilyen helyzettel. A nő azt mesélte, már gyakornok korában is érte őt hasonló baleset.