Megint vasárnap esti monológot tartott Márki-Zay Péter a Facebookon. A monológ tartalmilag igaz, formailag kevésbé, ugyanis Gyurcsány Ferenc néhány hete egy sajtósnőt küldött Márki-Zay nyakára, aki felügyeli. A szinte minden kisebb kereskedelmi tévétől elzavart sajtósnő folyamatosan fegyelmezni próbálta a sokat beszélő baloldali jelöltet. Természetesen így is elszólta magát valódi terveivel kapcsolatban, nem is egyszer.

Márki-Zay a monológszerűség egyik részén a multikért kezdett aggódni, máskor pedig egy zavaros okfejtés kellős közepén bevallotta, hogy nem lesz áfacsökkentés. A baloldali milliárdos Bojár Gábort idézte - Bojár volt korábban a Momentum egyik szponzora, később a politika világából végleg kibukott Juhász Pétert támogatta, most Márki-Zayt pénzeli -, aki szerint nem fogják csökkenteni az áfát.

Mindez azért tanulságos, mert amikor a kormány az alapvető élelmiszerek árát befagyasztotta, a baloldal áfacsökkentést követel. Kiderült: a Fidesz-kormány éppenhogy csökkentette korábban az alapvető élelmiszerek áfáját, ráadásul a baloldal ezt meg sem szavazta. Ugyanakkor a baloldal (mint Márki-Zay elismerte) semmiféle csökkentést nem tervez.

Nem maradt el persze a Fidesz gyalázása sem, például fogyatékos újságírókról és Fidesz-ügynök kommentelőkről beszélt (utóbbiakon azt értette feltehetően, akik nem rajonganak érte). A 71 perces monológszerű beszélgetés egyik legviccesebb része az volt, amikor a sajtósnő és Márki-Zay arról értekezett, perceken át, hogy elment-e a hang, és hogy ki látszik vagy nem látszik a képen.