Biztonsági kamera buktatott le két férfit, akik egy holttestet rejtegettek egy táskában. Mint kiderült, a táska egy meggyilkolt prostituált holtteste, gyilkosa pedig egy egykori rendőr. A férfit őrizetbe vették, kihallgatása folyamatban van.

A 22 éves Julieth Jhoann Alvarez Mejila ismert prostituált volt a környéken. 

Január 14-én, pénteken holtan találták meg Bucaramangában. 

A rendőrök által Edwin Yesid Ardila néven azonosított, 33 éves gyanúsított pénteken a korai órákban beszélt meg találkozót a nővel a Centennial Parkban.

Forrás: Newflash

Ezután új pszichoaktív drogot fogyasztottak, majd felmentek az áldozat lakására, ahol a férfi 

minden ok nélkül megfojtotta a lányt. Az egykori rendőr, akit több mint 10 évvel ezelőtt rúgtak ki a munkahelyéről drogfüggőség és egészségügyi problémák miatt, 12 óráig a lakásban hagyta a holttestet, majd magzatpózba hajtogatta, és egy szemeteszsákba rejtette délután fél 6 körül. 

 Yesid Ardila ezután 

egy ismeretlen bűntársa segítségével egy táskába rejtette a holttestet, és elhitette vele, hogy abban törmelék van, majd kivonszolták az utcára. 

A két férfi ezután a Bolivar park közelében lévő utcasarkon hagyta a táskát, ahol egy járókelő találta meg. 

A férfi bűntársa ekkor azt állította, hogy Yesid Ardila hazudott neki arról, hogy mit rejt a táska, így neki fogalma sem volt róla.

A rendőrök Yesid Ardilát letartóztatták. 

Mivel ez az ember súlyos mentális problémáktól szenved, nem gondolta át, hogy mit tesz. Az egyetlen félelme az volt, mi legyen a holttesttel" 

- mondta Sonia Ayala pszichológus az esettel kapcsolatban.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették, és folytatják a vizsgálatokat - írja a DailyStar.