Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy az NCAA (a diáksportok lebonyolításáért felelős amerikai szervezet) által elfogadott új szabályzat lehetővé teszi, hogy transznemű sportolók is induljanak a biológiai nők számára rendezett versenyeken, annak ellenére, hogy egy transznemű úszó - Lia Thomas - esete hatalmas botrányt kavart az Egyesült Államokban. Most az üggyel kapcsolatban megszólalt Thomas csapattársa is.

Mint ismert, Lia Thomas férfinak született, élete jelentős részét így is élte le, valamint egyetemi karrierjének első két évében is a férfiak között indult az úszóversenyeken. Egy éve azonban váltott, és transznemű nőként kezdett el versenyezni biológiai nők ellen. Nem is csoda, hogy gyakorlatilag mindent megnyert, és megdöntötte többek között a későbbi olimpiai bajnokok, Missy Franklin és Katie Ledecky egyetemi csúcsait is.

Thomas meg nem nevezett csapattársa nemrég a Washington Examinernek beszélt arról, hogy mit gondol a kialakult helyzetről:

"A sportigazgatók nem törődnek a nők helyzetével. Magamat liberálisnak tartom, de ez már jócskán túlmutat azon. Ez egyszerűen helytelen, teljesen logikátlan lépés. Próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy megakadályozzam ezt az egészet úgy, hogy közben nem sérül a karrierem és a jövőm. Nem nézhetem tétlenül, hogy ilyesmi megtörténjen. Nem fogok hátradőlni, és azt mondani, hogy elveszik a jogaimat, de ez van. Szégyellem magam amiatt, hogy nem szólal fel több ember" - mondta a Penn State Egyetem női úszója arról, hogy Lia Thomas biológiai férfiként úszhat a női mezőnyben.

Lia Thomas férfinak születettForrás: AFP/Joseph Prezioso

Nem ő az egyetlen, aki így gondolja az egyetemi úszócsapatból. Korábban már két másik nő is felszólalt. Decemberben egyikőjük azt nyilatkozta, hogy mindenki úgy gondolja a csapatban, hogy helytelen Thomast versenyezni hagyni. Másikuk pedig arról számolt be, hogy Thomas rendszeresen dicsekszik azzal, hogy megverte a női mezőnyt.

"Lia közel sem volt ahhoz, hogy győzelmekért küzdjön a férfiak mezőnyében 50 és 100 méteren. De mivel biológiai férfi, ezért természetes, hogy sokkal jobban képes teljesíteni a nők között" - mondta Thomas csapattársa korábban.

Az üggyel kapcsolatban az olimpiai bajnok Caitlyn Jenner is megszólalt, aki élesen kritizálta az NCAA döntését. Szerinte meg kell védeni a női sportágakat, és túl messzire ment ezúttal az amerikai baloldali döntéshozás. Jenner szerint ugyanis a transznemű nők komoly fizikális előnyökkel rendelkeznek.

Mindez azért is érdekes, mert a most 72 éves Jenner transznemű, nővé operáltatta magát, ennek ellenére is úgy gondolja, hogy a transznemű nőknek semmi keresnivalója a női sportokban.

Az NCCA szabályozását pedig már jogi úton is támadják sportolók. Chelsea Mitchell futó nemrég pert indított az NCAA ellen, mert állítása szerint négyszer maradt le az országos bajnoki címről amiatt, mert biológiai férfiak ellen kellett versenyeznie.

Nem fair, hogy biológiai férfiakat indítanak nők versenyében, éppen ezért voltak eddig nemek szerint elkülönítve a versenyszámok" - nyilatkozta a Fox Newsnak. "Azzal, hogy az iskolák férfiak számára engedélyezik a nők között való indulást, valójában a nőktől veszik el a lehetőségeket. Az amerikai lányok számára, akik XX kromoszómával születtek, annyit üzennek ezzel, hogy add fel, nincs esélyed nyerni" - tette hozzá.