Rálőttek Marine Le Pen kampányának egyik vezetőjére

Vágólapra másolva!
A Lyon délkeleti agglomerációjához tartozó Saint-Priest településen ismeretlen tettesek két lövést adtak le a Marine Le Pen által irányított Nemzeti Tömörülés elnöki kampányának egyik vezetőjére, Enzo Dubois-ra. Dubois a támadásban nem sérült meg, ezt követő nyilatkozatában pedig leszögezte, hogy a fenyegetések és atrocitások ellenére a politikai meggyőződése változatlan.
Vágólapra másolva!

A fiatal férfi hétfő este éppen az autójából szállt ki, amikor ütést érzett a kalapján, ami megpördült a fején. Azonban nem volt szél. Dubois megfordult, és szembe találta magát két fegyveres férfivel.

Egyikük egy puskával a kezében állt, és éppen újratöltötte azt. Dubois reflexszerűen az arca elé emelte a kézitáskáját, ekkor dördült el a második lövés.

A támadásban a fiatal férfi nem sérült meg.

A Marine Le Pen elnöki kampányát Lyonban vezető férfi a Le Dauphiné Libéré című regionális újságnak nyilatkozva elmondta, hogy

két hete egyre súlyosbodó, életveszélyes fenyegetéseket kap a postaládájába.

Legutóbb egy olyan borítékot juttattak el hozzá, amelyben nyers darált hús is volt a fenyegetés mellé tűzve, az üzenet pedig így szólt:

hamarosan te is így fogsz kinézni, miután elvágjuk a torkodat.

A két ismeretlen fegyveres ellen Dubois feljelentést tett a Bourgoin-Jallieu-i rendőrségen, a nyomozás a támadók felkutatása érdekében már megkezdődött. A helyszínen talált töltények szerint a támadáshoz használt fegyver egy kiskaliberű puska volt.

Enzo Dubois leszögezte, hogy a fenyegetések és a támadások ellenére politikai meggyőződése változatlan.