Medve támadt meg egy vadászt Hargita megyében

barna medve
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy 27 éves férfira támadt rá egy nagyvad szombaton délután Hargita megyében, Énlaka és Etéd között - írja a Maszol.
Vágólapra másolva!

Dr. Péter Szilárd, a Hargita megyei mentőszolgálat vezetője az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, az elsődleges információk szerint a medvetámadás sérültje többedmagával épp egy vadászaton vett részt, és egy tisztáson tartózkodtak, amikor

a nagyvad kirontott az erdőből és megtámadta a 27 éves fiatalembert, majd elkezdte beráncigálni az erdőbe.

A vadásztársak a segítségére siettek és sikerült elijeszteniük a nagyvadat, ezzel megmentették kollégájuk életét,

majd segítséget hívtak és kórházba szállították a sérültet.

Dr. Péter Szilárd elmondása szerint a fiatalembernek a kezeit harapdálta össze a vadállat, a jobb karját pedig el is törte. A sérültet a székelyudvarhelyi kórházba vitték be, az állapota stabil.