Kémkedés és terrorizmus támogatásának vádjában bűnösnek találtak három iránit Dániában

bíróság, bíró, kalapács, pult, ítélet, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia javára végzett kémkedés, Iránban folytatott terrorista tevékenység, valamint terrorszervezetek támogatása vádjában bűnösnek találta pénteken egy dán bíróság az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért Mozgalom (ASMLA) nevű iráni arab szakadár csoport három tagját.
Vágólapra másolva!

A Ritzau dán hírügynökség azt közölte, hogy a két évvel ezelőtt letartóztatott vádlottak

dán szervezetekről és személyekről adtak át információkat a szaúdi titkosszolgálatoknak,

továbbá támogatták a Dzsais al-Adl (Igazak Hadserege) nevű, nagyrészt az iráni-pakisztáni határtérségben aktív, az Egyesült Államok által terroristaszervezetnek minősített csoportot.

A három ember akár 12 év börtönbüntetést is kaphat fejenként, és nem kizárt, hogy dán állampolgárságuktól is megfosztják őket.

Az ASMLA felelős egy 2018-as merényletért

Az ASMLA célja, hogy független államot hozzon létre az Irakkal határos, olajban gazdag délnyugat-iráni Huzisztán tartományban, amelynek központja Ahváz városa. A szervezet szerint az ahvázi arab kisebbség tagjai megszállás alatt, rossz körülmények között, jogfosztottan kénytelenek élni a többségében perzsa etnikumú Iránban.

Teherán a csoportot tette felelőssé azért a támadásért, amelyet 2018-ban hajtottak végre egy ahvázi katonai díszszemle során.

A merényletben legalább 25 ember vesztette életét, és 60 sebesült meg. Szaúd-Arábia Irán legfőbb térségbeli riválisának számít.

A mostani esettel összefüggésben a dán bíróság májusban elítélt egy norvég állampolgárságú, iráni származású férfit, azzal a gyanúval, hogy hírszerzési tevékenységet folytatott az országban Teherán javára, illetve részt vett egy terrorcselekmény előkészítésében. A merénylet célpontjai a tájékoztatás szerint az ASMLA tagjai lettek volna. Ezt követően Koppenhága Irán elleni szankciók bevezetését sürgette az Európai Uniónál.

Címlapi képünk illusztráció.