Egy nagyszabású rendőrségi akcióban legalább nyolc ember meghalt Brazíliában

Vágólapra másolva!
A brazíliai Rio de Janeiro városában egy pénteken végrehajtott rendőrségi akció során legalább nyolc ember meghalt. Az akciót a város egyik favellájában hajtották végre, a rendőrség fegyvereket, gránátokat és több kilogramm kábítószert foglalt le.
Vágólapra másolva!

Nagyszabású akciót hajtott végre a rendőrség Rio de Janeiro egyik, főként szegények lakta városrészében, az akció során több kilogramm kábítószert, gránátokat, automata fegyvereket foglaltak le a hatóságok - írja az ABC.

A Vila Cruzeiro negyedben végrehajtott razzia során legalább nyolc ember meghalt

- közölte az állam katonai rendőrsége.

Az akció célja egy másik favellához, Jacerezinhóhoz köthető bűnözök felkutatása volt,

ez volt az a szegénynegyed, ahol az állam elindította az "Egységes város" elnevezésű kezdeményezést, melynek célja, hogy újra visszavegyék a bűnbandák által kontrollált lakónegyedeket.

Jacerezinhóban egy tavalyi razziában korábban két tucat ember vesztette életét.

Az ehhez hasonló rendőrségi akciókban gyakoriak a halálos áldozatok, Brazília legfelső bírósága határozatban kötelezte Rio államot, hogy törekedjen a rendőrségi gyilkosságok és az emberi jogok megsértésének visszaszorítására, továbbá halálos erőszakot csak olyan helyzetekben szabad alkalmazni, amikor már minden más egyéb eszközt kimerítettek, illetve az élet védelme érdekében.

A helyi rendőrségnek 180 nap áll rendelkezésére, hogy az egyenruhákra és a járművekre hang- és képfelvételt rögzítő eszközöket szereljen fel.