Szakértő: Érdemes komolyan venni, amit az orosz elnök mond

PUTYIN, Vlagyimir Ukrán válság, 2022. Ukrajna,
Moszkva, 2022. február 24. Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök televíziós beszédet mond Moszkvában 2022. február 24-én. Vlagyimir Putyin hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen. MTI/AP/Orosz elnöki sajtószolgála
Vágólapra másolva!
Korábban is kellett volna, és továbbra is érdemes komolyan venni, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök mond - értékelt Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.

Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök televíziós beszédet mond Moszkvában 2022. február 24-én. Vlagyimir Putyin hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására Forrás: MTI/AP/Orosz Elnöki Sajtószolgála

Horváth József szerint az vezetett idáig, hogy a korábbi oroszbarát vezetés lecserélődött. Az Egyesült Államok "erősen dolgozott" azon, hogy Ukrajna "leváljon" Oroszországról. Megkezdődött az ukrán haderő modernizációja is. Vlagyimir Putyin számára pedig elfogadhatatlan volt, hogy Oroszország közvetlen közelébe közepes hatótávolságú rakétát telepítsenek.

Kifejtette: a mostani precíziós művelet első órái a légi fölény megszerzéséről szólnak. Fontos a légitámaszpontok, lőszerraktárak kiiktatása, megakadályozandó, hogy Ukrajna további fegyverhez jusson.

Azt még nem látni pontosan, hogy mi az oroszok stratégiai célja - mondta Horváth József, de kiemelte: érdemes figyelni, amit az orosz elnök mond, kielemezni annak háttértartalmát. A szakértő szerint Vlagyimir Putyinnak nem érdeke, hogy Ukrajnát teljes mértékben elfoglalja. Ezzel a nemzetközi közösséget, az ukrán lakosságot is maga ellen fordítaná, továbbá olyan gazdasági kihívásokat jelentene, amelyeket az orosz belpolitika sem viselne el hosszú távon.
Horváth József szerint Oroszország célja a hidegháborús "finn példa", hogy Ukrajna demilitarizált területként semleges maradjon.