500 millió eurós támogatással és tartózkodási engedéllyel segíti az ukrán menekülteket az Európai Bizottság

ORIGINAL summit politics Horizontal PORTRAIT-AMERICAN SHOT SPEAKING
Ursula von der Leyen
Vágólapra másolva!
Első körben 500 millió eurós támogatással, valamint egy éves tartózkodási joggal segíti az ukrajnai menekülteket az Európai Bizottság - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke. 
Vágólapra másolva!

Az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy 500 millió eurós összeget különítettek el az ukrajnai menekültek támogatására, valamint

legalább egy évig tartózkodási jogot biztosítanak számukra az unióban.

"Az Ukrajnából érkező menekültek megérdemlik a szolidaritásunkat és támogatásunkat, ahogyan azok az országok is, amelyek befogadják őket" - írta von der Leyen szombaton a Twitteren.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte és fontosnak nevezte mindkét döntést, mint írta, a támogatás méltó életkörülményeket biztosít az ukránoknak.