Illegális és teljesen értelmetlen Ukrajnába menni és harcolni az oroszok ellen a brit főparancsnok szerint

Vágólapra másolva!
A brit hadsereg főparancsnoka, Tony Radakin azt nyilatkozta a BBC-ben, hogy illegális és felesleges a briteknek Ukrajnában harcolni az oroszok ellen. 
Vágólapra másolva!

Ugyanis februárban az ukrán elnök, Zelenszkij bejelentette, hogy nemzetközi légiót szerveznek külföldi harcosokból, hogy így háborúzzanak az oroszokkal. Önkénteseket toborzott.

A brit hadsereg főparancsnoka azt is mondta, hogy ő hivatalos katona, aki ért a hadviseléshez. Pontosan tudja, hogy ez nem észszerű. Ukrajnát másképpen kell segíteni.