Több ezer szalmabála ég Romániában, a tüzet még nem sikerült eloltani

aljnövényzet a Kis-Balaton térségében - képek
Sármellék, 2022. március 6. Tűzoltók dolgoznak a kigyulladt aljnövényzet és az erdő oltásán a 76-os főút mentén, Sármellék közelében, a Kis-Balaton térségében 2022. március 6-án. A nagy távolságról is észlelhető, füsttel járó tűz a főúttól délre, mintegy 24 hektáros területen ég, a lángok a nádast és egy erdőt is elértek. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Mintegy háromezer szalmabála égett el egyetlen éjszaka alatt egy farmon a romániai Arad megyében - írja a maszol.ro. A tűz szerdán késő este keletkezett, csütörtök reggelre virradóan a lángok továbbterjedését már sikerült megakadályozni, de a tüzet még nem tudták eloltani.
Vágólapra másolva!

A szalmabálák egy Pécska és Nagylak közötti farmon gyulladtak ki. A tűz közel van a 7-es számú országúthoz, ezért a füst rontja a látási viszonyokat. A rendőrség egy sávra terelte a forgalmat.
Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség csütörtök reggeli tájékoztatása szerint

az éjszaka folyamán több mint negyven aradi, pécskai és németperegi hivatásos, illetve önkéntes tűzoltó vett részt az oltásban, de a lerakat még mindig ég.

A tűz oka egyelőre ismeretlen.

Címlapi képünk illusztráció!