A brit parlamentben is téma volt Soros György Magyarország elleni információs háborúja

history Vertical
Member of British Parliament Daniel Kawczynski speaks during the "From The Depths Zabinski Awards" ceremony, honoring non-Jews who saved Jews during the Holocaust and WWII on September 18, 2017 in Warsaw. (Photo by Wojtek RADWANSKI / AFP)
Vágólapra másolva!
Daniel Kawczynski brit honatya több állami szervezethez intézett kérdéseket, miután külföldi lapok és a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy többek között a BBC újságíróit használták fel Soros György szövetségesei, hogy lejárassák Magyarországot és Lengyelországot. A megszólított brit állami szervezetek részéről két államtitkár is lényegében azt mondta, hogy „nincs itt semmi látnivaló" - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Daniel Kawczynski konzervatív brit parlamenti képviselő kérdést intézett az ország közszolgálati televíziójáért is felelős államtitkárhoz annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet megírta: a BBC regionális riporterét, Nick Thorpe-ot gyakorlatilag pórázon tartotta a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány. Ahogy Jeney Orsolya, a Soros által finanszírozott Amnesty International korábbi vezetője egy Skype-beszélgetésben kifejtette, csak szólni kellett az újságírónak, hogy „hé, figyelj csak, Nick, van itt valami, ami érdekelhet".

Jeney kifejtette: „Ha a külföldi média képviselői érkeznek Magyarországra, akkor kvázi VIP-személyekként kezeljük őket, különleges bánásmódot kapnak. Alapvető dolog például, hogy elmegyünk velük villásreggelizni, de ha kiadunk egy jelentést, akkor is megetetjük őket. Nagyobb valószínűséggel írják meg ezeket a dolgokat, ha van egy ilyen kommunikációs csomag".

Kawczynski kérdéssel fordult a Digitális, Kulturális, Média- és Sportminisztériumhoz, hogy kiderüljön, a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány és más nem kormányzati szervezetek (NGO-k) mennyiben járultak hozzá a BBC tudósításaihoz Lengyelország és Magyarország esetében.

Daniel Kawczynski brit parlamenti képviselő Forrás: AFP/Wojtek Radwanski

Julia Lopez államtitkár válaszában leszögezte, hogy a brit kormány véleménye szerint a BBC és a BBC World Service világszerte fontos szerepet játszik, azonban a közszolgálati társaság működése és szerkesztése független a kormánytól.

– írta kitérő válaszában Julia Lopez.

Kawczynski a Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Ügyekért Felelős Minisztérium államtitkárához is kérdéssel fordult annak kapcsán, hogy a magyarországi és lengyelországi brit nagykövetség megkereste-e az említett államok kormányát a Nyílt Társadalom Alapítvány által nyújtott információkkal kapcsolatban.

Ismert: Andrej Nosko, a Soros-alapítvány korábbi vezetője arról beszélt, hogy a kormányokra a nagykövetségeken keresztül lehet nyomást gyakorolni.

James Cleverly, az Európa-ügyi Minisztérium államtitkára úgy válaszolt, hogy a Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatal nem kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól Lengyelországgal vagy Magyarországgal kapcsolatos információkat. Hozzátette: „Az Egyesült Királyság régóta támogatja a demokráciát és a befogadó kormányzást. Elkötelezettek vagyunk a partnerekkel és szövetségesekkel való együttműködés mellett világszerte, beleértve a civil társadalmat is, a nyitottabb, befogadóbb és elszámoltathatóbb kormányzás támogatása érdekében. Barátainkkal és szövetségeseinkkel pedig a szabadság hálózatának kiépítésén dolgozunk, hogy világszerte előmozdítsuk azt."

Kawczynski arra is rákérdezett, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány küldött-e bármilyen állásfoglalást Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatosan James Cleverly minisztériumának. Az államtitkár válaszában leszögezte: nem történt ilyen.