NATO : Magyarország felkészültsége erősebb, mint valaha

Brave Warrior 2020
Hajmáskér, 2020. szeptember 24. A Lynx gyalogsági harcjármű bemutatója a Brave Warrior 2020 nemzetközi hadgyakorlaton a Veszprém megyei Hajmáskér közelében 2020. szeptember 24-én. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Magyarország katonai felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha - jelentette ki a NATO Katonai Bizottságának elnöke magyarországi látogatásán az észak-atlanti szövetség csütörtökön kiadott közleménye szerint.
Vágólapra másolva!

A NATO a hivatalos honlapján azt írta: Rob Bauer kedden és szerdán tartózkodott Magyarországon.

Ezalatt ellátogatott a keleti ukrán-magyar határhoz, és megtekintette a Keleti Pajzs gyakorlatot is.

Szerdán Ruszin-Szendi Romulusszal, a Magyar Honvédség parancsnokával és Szabó Istvánnal, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkárával is megvitatta a jelenlegi biztonsági helyzetet, a NATO válaszlépéseit és a jelenlegi humanitárius válság kérdéseit. Ezt követően az elnök tájékoztatót kapott a Magyarországon folyó fokozott éberségi tevékenységekről.

- fogalmazott a NATO Katonai Bizottságának elnöke.

A Lynx gyalogsági harcjármű bemutatója a Brave Warrior 2020 nemzetközi hadgyakorlaton a Veszprém megyei Hajmáskér közelében, 2020. szeptember 24-én - Illusztráció Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Elismerően szólt arról is, ahogy a magyar katonák segítenek a civil hatóságoknak megbirkózni a növekvő menekültáradattal. Úgy értékelte, hogy

a magyar katonák együttérzéssel, elhivatottan és professzionálisan kezelik a helyzetet.

A Keleti Pajzs gyakorlaton a katonákhoz szólva Rob Bauer elismerését fejezte ki a Magyar Honvédség bátorságáért. Azt mondta, hogy büszke rá, hogy

- olvasható a NATO honlapján.