Hatvan éve találták meg a kislány holttestét, most tudták csak azonosítani

gyilkosság, áldozat, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy hatvanéves rejtélyt sikerült megoldani az Egyesült Államokban, miután egy DNS-vizsgálat megállapította, ki volt az a négyéves gyerek, akinek a holttestét 1960 júliusában megtalálták Arizónában. Sharon Lee Gallegost az otthonuk mögötti sikátorból rabolták el, a halálának körülményei máig tisztázatlanok. 
Vágólapra másolva!

Sharon Lee Gallegost 1960. július 21-én rabolták el az új-mexikói Alamogordoban található otthonuk mögötti sikátorból - írja a Fox News. A kislány ekkor négyéves volt.

Az összeégett holttestét tíz nappal később találta meg egy tanár túrázás közben az arizonai Congress közelében. A nyomozóknak akkor annyit sikerült kideríteni, hogy a gyerek már egy hete halott volt.

Bár a hatóságok már akkor is kaptak egy tippet, amely szerint a holttest az eltűnt Sharonné, mivel a megtalált lábnyomok, illetve a holttesten lévő ruházat sem egyezett azzal, amit a kislány az eltűnésekor viselt, ezt a lehetőséget akkor elvetették.

Felkerülhet a neve a síremlékre

Az amerikai sajtóban csak Little Miss Nobodyként emlegetett gyerek kiléte így hatvan évig rejtély maradt. Az év elején azonban egy gyűjtést indítottak, hogy DNS-vizsgálattal megállapíthassák, ki volt az áldozat. A pénz hamar összejött, a mintákat pedig egy magánlabor elemezte ki.

Az eredmények alapján pedig Little Miss Nobody Sharon Lee Gallegos volt.

Ezzel azonban a kislány gyilkosához nem sikerült közelebb jutni.

A nyomozók a holttest mellett találtak lábnyomokat, de ezek nem vezették őket eredményre. A nyári hőség miatt ráadásul a test már erősen bomlásnak indult, mikor megtalálták, így a halál okát sem tudták meghatározni.

A kislány testét felgyújtották és félig eltemették, de az égési sérüléseken kívül más külsérelmi nyomokat nem találtak rajta.

A korabeli beszámolók szerint Sharon elrablásában egy '50-es évek elején gyártott Dodge vagy Plymouth márkájú autó vett részt, amelyben egy férfi, egy nő és két gyerek utazott. A szemtanúk szerint az autóban ülők felajánlották a kislánynak, hogy nyalókat, illetve új ruhákat vesznek neki, ha beszáll az autóba melléjük. Amikor ezt Sharon elutasította, betuszkolták a kocsiba és elhajtottak.

Évekkel ezelőtt közösségi adakozásból egy síremléket állítottak Little MIss Nobodynak, a család most azt reméli, hogy a fejfára végre felkerülhet Sharon neve.

Címlapi képünk illusztráció.