A jelenlegi politikai helyzet közelebb hozza majd egymáshoz Kínát és Oroszországot Szergej Lavrov szerint. Az orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy a jövőben erősödni fog a két nagyhatalom kapcsolata.

„Egy olyan időszakban, amikor a Nyugat nyilvánvalóan aláássa mindazt, amin a nemzetközi rendszerünk alapul, természetes, hogy nekünk – két nagyhatalomnak – át kell gondolnunk, hol a helyünk ebben a világban”, idézte Szergej Lavrov orosz külügyminisztert az Interfax orosz hírügynökség. Azt egyértelműen cáfolták, hogy kínai hadifelszerelést kapnának.

A BBC nem késlekedett arról írni, hogy Joe Biden amerikai elnök pénteki telefonhívásában figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy komoly következményei lesznek Kínára nézve, ha Peking támogatást nyújt Oroszországnak az Ukrajna elleni háborúban - azt ugyan nem részletezte, hogy ez mit jelent.

Mint ismert, sajtóértesülések (vagy amerikai propaganda) szerint Oroszország katonai felszerelést kért Kínától a háborúhoz, bár ezt mindkét fél álhírnek nevezte. A kínai állami média szerint Hszi Csin-ping a háború kapcsán kijelentette, hogy az senkinek nem érdeke, ugyanakkor nem bírálta Vlagyimir Putyint. Percről percre közvetítésünket a háborúról itt találja.