Az egyik amerikai politikai lap műsorában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök demokráciaellenes megnyilvánulásaira hívták fel a figyelmet, amelyet a mainstream sajtó igyekszik elhallgatni. A napokban ugyanis az ukrán elnök állami kontroll alá vonta a hírtelevíziókat, 11 ellenzéki pártot pedig betiltott. Zelenszkij mindezt az oroszokkal szembeni küzdelemmel indokolta.

Kim Iversen, a washingtoni The Hill politikai lap „Rising" című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai mainsteam média figyelmen kívül hagyja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök antidemokratikus törekvéseit.

Volodimir ZelenszkijForrás: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal/-

Kim Iversen szerint az amerikai sajtóorgánumoknak ugyanúgy el kellene ítélniük Zelenszkij elnök magatartását, ahogy elítélik Vlagyimir Putyin orosz államfő sajtószabadság elleni megnyilvánulásait.

A műsorvezető emlékeztetett rá, hogy a hadiállapotot Volodimir Zelenszkij arra használja fel, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki hangokat, antidemokratikus keretek között megszilárdítsa a saját hatalmát. Zelenszkij elnök ugyanis vasárnap bejelentette, hogy központi, állami irányítás alá vonják Ukrajna összes hírtelevízióját. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a politikai híreket közvetítő csatornákat összevonják, egységes kommunikációs teret hoznak létre, tehát mindegyik hírműsorban ugyanazokat a híreket fogják leadni, amelyet egy állami központból diktálnak. Az új hírközpont neve „egységes híradó lesz". Az elnök e lépés szükségességét az orosz propaganda elleni harccal és a háborúval kapcsolatos dezinformációval szembeni küzdelemmel indokolta.

Zelenszkij szintén vasárnap tiltott be 11 ellenzéki pártot, köztük Ukrajna második legfontosabb politikai tömörülését, az Ellenzéki Platform – Az életért nevű pártot. Mellettük az Ellenzéki Blokk, a Saría Párt, a Miénk, a Baloldali Ellenzék, a Baloldali Erők Uniója, az Állam, az Ukrán Progresszív Szocialista Párt, az Ukrajna Szocialista Párt, a Szocialisták és a Vlagyimir Saldo Blokk tartozik a betiltott pártok közé.

Az ukrán elnök szerint a tilalom addig lesz hatályban, ameddig érvényes az országban a hadiállapot. Zelenszkij szerint az ellenzéki pártok betiltására azért volt szükség, mert azok oroszbarátok, vagy kapcsolatot tartanak fenn Moszkvával.

Kim Iversen ezzel kapcsolatosan felhívta rá a figyelmet, hogy a legutóbbi, 2019-es parlamenti választáson második politikai erő lett az Ellenzéki Platform, így 43 képviselőt delegálhatott a kijevi parlamentbe, a párt pedig elítélte Oroszország Ukrajna ellen agresszióját, de ezt Zelenszkij nem vette figyelembe.

Véleménye alapján a vezető ellenzéki párt betiltása antidemokratikus lépésnek minősíthető.

A Hill műsorvezetője szerint Ukrajna már „semmi esetre sem tekinthető demokráciának", mivel megszüntették a véleménypluralizmust, és a fontosabb ellenzéki pártokat. Parlamentje ugyan még van az országnak, de ott korrupt politikusok foglalnak helyet.

Iversen álláspontja alapján fennáll annak a veszélye, hogy mások is követik az ukrán példát, akár az Egyesült Államok, mert vannak erre utaló, a szólásszabadságot korlátozó tendenciák. Ennek alátámasztásául a Fehér Házban zajló sajtótájékoztatókat hozta fel. Értékelése szerint az amerikai kormányzatban vannak olyanok, akik azt akarják elhitetni a közvéleménnyel, hogy amit Zelenszkij csinál a demokrácia leépítésével, az tulajdonképpen jó dolog, tehát követendő példaként tekintenek az „ukrán útra".

A Hill „Rising" című műsora alább tekinthető meg teljes egészében: