Télen 15 fokot ki lehet bírni pulóverben, senki sem hal bele – elzárná a gázcsapot a német miniszter is

földgáz, gázfogyasztás, gázfűtés, fűtés, radiátor, illusztráció, 2021.11.22.
Vágólapra másolva!
Totális bojkottot követel az orosz energiahordozókra Peter Hauk baden-württembergi mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter. Az eleve elszabadult németországi energiaárak további drágulásától rettegők nem értenek vele egyet.
Vágólapra másolva!

Peter Hauk baden-württembergi mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter követeli az ukrajnai háború miatt az orosz gáz és olaj német importjának teljes betiltását.

Az ország azonban nagyban függ az orosz energiahordozóktól: az ukrajnai háború kitörése előtt Németország a gáz 55 százalékát, az olajszükséglete egyharmadát és a szén 45 százalékát importálta Oroszországból.

Az energiaárak Németországban már korábban elszabadultak,

így sok német lakos az Oroszország elleni energetikai szankciók nélkül is nagyon nehéz gazdasági helyzetben van.

– javasolta a miniszter azoknak, akik már most a magas energiaköltségekkel küzdenek, és akiket beláthatatlan következmények elé állítanának a további drasztikus áremelkedések.

A Német Bérlők Szövetsége határozott válaszban ítélte el a miniszteri javaslatot. Azt írták: az idős embereket halálos veszély fenyegeti, ha nem tartják otthonaikat megfelelő hőmérsékleten.

– kommentálta Hauk ötletét Rolf Gassmann, a szövetség tartományi elnöke. „Jobb lenne, ha a miniszter a kisjövedelműek anyagi megsegítésével foglalkozna” – tette hozzá.

Thekla Walker, a tartomány zöld környezetvédelmi és energiaügyi minisztere sem támogatja Hauk követelését az orosz gáz elzárására vonatkozóan, mondván:

a lakosság energiaellátásának biztosítása a legfontosabb.

A Deutschland Kurier a témához kapcsolódó cikkben felhívást intézett az olvasókhoz: selejtezzék ki a gardróbot és küldjék el régi pulóvereiket Peter Hauknak – a cikkben a postacímét is megadták.

Mint arról az Origo is beszámolt, Németországban a katasztrófavédelem már arról készített videókat a tél elején, hogy mit csináljanak az emberek, ha nem lesz gáz és nem tudnak fűteni.

Az orosz gáz elzárása Magyarországon veszélyeztetné a rezsicsökkentést

A Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal követelései, hogy állítsák le az orosz gázt, az első pillanattól veszélyeztetnék a magyar rezsicsökkentést – jelentette ki Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletágának vezetője. A Mediaworks Hírcentrumának arról is beszélt, hogy a szankciók követelésével valójában Oroszország jár jól, mivel már eddig is több mint háromszorosára nőtt az energiahordozó ára.