37 éves csúcsra ugrott a drágulás üteme a baloldali vezetésű Spanyolországban. 

1985 óta nem volt olyan súlyos az infláció Spanyolországban, mint most. Ukrajna inváziója és annak nemzetközi gazdaságokra gyakorolt következményei tovább rontották a spanyol háztartások anyagi helyzetét. A baloldali vezetésű dél-európai ország lakói már a koronavírus-járvány miatt is komoly áremelkedéseknek voltak kitéve - írta a 20minutos. 

Brutális mértékű a drágulás üteme SpanyolországbanForrás: AFP/Gabriel Bouys

A spanyol Országos Statisztikai Intézet (INE) közzétette a fogyasztói árindex előzetes márciusi adatait, amely 9,8 százalékos áremelkedést mutat 2021 márciusához képest. Ilyen szintű pénzromlásra 1985 májusa óta nem volt példa. Az infláció már februárban is példátlan sebességgel nőtt, de az új adatok februárhoz képest is 2,2 százalékponttal rosszabbak. Bár az INE nem ad tájékoztatást arról, hogy az egyes termékek mennyivel drágultak, kifejtette, hogy a rekordmértékű infláció egy "általános áremelkedésnek" köszönhető, de kirívó az áram, a benzin, az élelmiszerek és az alkoholmentes italok árának emelkedése.

Ami ennél is súlyosabb, hogy a maginfláció – amit az energiatermékek és a feldolgozatlan élelmiszerek szélsőségesen ingadozó árának figyelmen kívül hagyásával számolnak – szintén 4 tizeddel romlott és 3,4 százalékra nőtt, amire 2008 óta nem volt példa. Spanyolországban a villamos energia ára februárról márciusra 43 százalékkal emelkedett, a benzin literje 13, a dízelé 20 százalékkal nőtt.