Szijjártó Péter: A szerbiai választás a magyaroknak is fontos

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. március 10. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az üvegtermékek gyártásával foglalkozó SCHOTT Hungary Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. március 10-én. A német cég újabb, 28 milliárd forintos beruházásával százhúsz új munkahely jön létre Lukácsházán. Az állam által 3,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a kft. előre tölthető, steril injekciós fecskendők előállításával bővíti magyarországi portfólióját. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Szerbiában is vasárnap volt a választás, de az a választás sem csak a szerbeknek volt fontos, hanem nekünk, magyaroknak is - írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter kifejtette, a szerbiai választás két ok miatt fontos a magyaroknak is: egyrészt a vajdasági magyarok jövője okán, másrészt pedig mert "nagyon sokat dolgoztunk" azon, hogy a történelmi viszályból történelmi barátság legyen a két nemzet között.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Balogh Zoltán

- fogalmazott a tárcavezető.

Hozzátette: a két "történelmi győzelem" jó hír minden magyarnak és minden szerbnek a határ mindkét oldalán.

- írta Szijjártó Péter.