Újabb szalmonellabotrány, Izrael legnagyobb élelmiszer-visszahívását rendelték el

Fényvédelem belsőleg - ételekkel a napégés ellen! csokoládé csoki
Vágólapra másolva!
Izrael történetének legnagyobb élelmiszer-visszahívását rendelték el a boltokból szalmonella-fertőzés miatt, csokoládét tartalmazó termékekre vonatkozóan - jelentette a helyi média kedden.
Vágólapra másolva!

Az Elite-Strauss élelmiszergyártó nagyvállalat csokoládé-nyersanyagának gyártósorában bukkant fel a fertőzés, és ezért számos, ebből a szállítmányból származó terméket hívnak vissza, és jelenleg is újabb élelmiszereket tesztelnek. Már hat nappal a hétfőn hozott intézkedés előtt szalmonella jelenlétét mutatták ki az előzetes gyorstesztek az alapanyagban, de a visszahívási utasítást csak a végleges laboratóriumi eredmények megérkezése után adták ki.

Ezért a boltok tovább árulták a fertőzött csokoládét tartalmazó árukat, és két, azokból fogyasztó kisgyermeket - egy testvérpár másfél és négy és fél éves tagját - szalmonella-fertőzés tüneteivel kezelnek az egyik izraeli kórházban.

Április 19-én, múlt kedden

egy rutinellenőrzésen vették észre a szalmonella baktériumot egy galileai gyárban.

Az egészségügyi minisztérium ezután szélesebb körű vizsgálatokra kötelezte a vállalatot.

A szalmonellával fertőzött csoki nem tesz jót (képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock


Hétfőre készültek el a fertőzést igazoló végleges vizsgálati eredmények, melyek nyomán a minisztériummal egyeztetve

a vállalat visszahívást rendelt el elővigyázatosságból minden február elejétől gyártott csokoládétermékre,

noha még nem érkezett meg a teljes körű, minden egyes termékre kiterjedő teszteredmény. Az Elite-Strauss cég alapanyagait felhasználó más élelmiszergyártók is termékeik visszavonását kérték a boltok polcairól.

Az egészségügyi minisztérium hangsúlyozta, hogy

a szalmonella általában enyhe tüneteket okoz,

melyek a legtöbb esetben néhány nap elteltével teljesen eltűnnek, azonban súlyos tünetek esetén orvoshoz kell fordulni, és a fertőzés fokozott odafigyelést igényel az immunhiányos betegeknél és az időseknél.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Unió több országába érkeztek a Kinder szalmonellás termékeiből, köztük Magyarországra is.

Az érintett izraeli cég jelenleg nem szerepel a Nébih termékvisszahívással kapcsolatos listáján.