Bohócálarcban és Harry Potteres pizsamában zaklatta a gyerekeket egy perverz énektanár

Vágólapra másolva!
Az egykor zenetanárként dolgozó, 32 éves Benjamin Heels elismerte, hogy több gyereket is molesztált, az egyiküket arra is rávette, hogy szexeljen vele. A pedofil férfiról emellett furcsa fényképek kerültek elő, amelyeken bohócnak sminkelte magát, és Harry Potter mintájú pizsamát viselt.
Vágólapra másolva!

Benjamin Heels a Fountain Gate középiskolában tanított éneket, és furcsamód ő volt az, aki

korábban panaszkodott a szülőknek, hogy a diákok folyton a szexről énekelnek.

- írta Heels egy 2020-as Facebook-posztjában.

Forrás: Facebook/Ben Heels

A férfinak a pénteki tárgyalásán

35 gyerekek elleni szexuális bűncselekmény elkövetése miatt kellett felelnie, beleértve egy 16 év alatti fiatal megrontását, és gyerekpornó tartalmú anyagok készítését.

Emellett több furcsa fotót is találtak róla, melyen bohócnak sminkelve látható, és Harry Potter mintás pizsamát visel.

Heels 28 éves barátja, Tristan Cullinan-Smayle ellen is vádat emeltek,

amiért közreműködött a gyerekpornós anyagok terjesztésében, továbbításában, emellett segített Heelsnek olyan gyerekeket keresni, akiket alkalmasnak talált arra, hogy szexuálisan zaklassák.

Heelst 2021 májusában tartóztatták le, miután találtak egy gyerekbántalmazással kapcsolatos videót a tabletjén. Mint kiderült,

tavaly január 1. és május 20. között készített gyerekpornó tartalmú fotókat videókat, az utolsót hat nappal azelőtt, hogy letartóztatták.

Heelsnek és barátjának még ebben a hónapban újra meg kell jelenniük a bíróságon - írja a DailyStar.