Nem vesz részt az idei kerti rendezvényeken a brit királynő - írja a Sky News. Az eseményeket megtartják, de II. Erzsébetnek a közelmúltban jelentkező mozgási nehézségei voltak, elképzelhető, hogy ez áll a döntés hátterében.

A Buckingham-palota közleménye szerint a részletekről még időben tájékoztatást fognak adni. A palota kertjében minden nyáron legfeljebb három kerti partit rendeznek, egyet pedig az edinburgh-i Holyroodhouse palotában. A rendezvényeken idén a királynő platina jubileumát is ünneplik.

A  hadsereg alapítványának (The Not Forgotten Association) kerti partiját Anna hercegnő, a jótékonysági szervezet védnöke rendezi május 12-én a Buckingham-palotában.

II. Erzsébet 70 éve van trónonForrás: Getty Images/Wpa Pool

A királynőnek a közelmúltban mozgási nehézségei voltak, ami arra kényszerítette, hogy lemondjon néhány eseményt, ahol megjelent volna.
A múlt héten személyesen találkozott Svájc elnökével a windsori kastélyban- ez volt az első hivatalos megjelenése az egyhetes Sandringham-i szünete óta.