Két hétre elutazott, egy ketrecbe bezárva hagyta kutyáját

Vágólapra másolva!
A 26 éves angol nő, Jade Roberts azt hitte, hogy egy barátja vigyáz majd a Daisy nevű kutyájára, amíg ő tavaly augusztus elején két hétre elutazott. Az állat egy ketrecbe zárva pusztult el.
Vágólapra másolva!

Egy angol nő két hétre elutazott és addig egy ketrecbe zárta otthon a kutyáját.

Állítása szerint azt hitte, hogy majd az egyik ismerőse fogja gondozni az állatot - írja a Metro

Az angol hatóságok egy bejelentés miatt érkeztek ki a nő otthonához, amibe belépve

a ketrecben egy már oszlásnak indult kutya tetemét találták meg egy üres vizestál mellett.

Az ingatlan rendkívűl koszos és szeméttel volt teli.

A nőt bíróság elé állították, ahol azt vallotta, hogy úgy tudta, hogy az állatot gondozni fogják, amíg ő nincs otthon.

A bíróság előtt Roberts megbánást tanusított, ügyvédje szerint akkoriban magánéleti problémái is voltak.

Az ügyben született ítélet szerint Jade Roberts felfüggesztett börtönt és pénzbírságot kapott, továbbá 10 évre eltiltották az állattartástól.