Alan Gaglojev, 41 éves ellenzéki vezető nyerte meg az elnökválasztást a Georgiától 1991-ben fegyveres harc után de facto elszakadt "Dél-oszét Köztársaságban" - közölte hétfőn a chinvali választási bizottság.

A tájékoztatás szerint Gaglojev a szavazatok csaknem 85 százalékos feldolgozottsága mellett a voksok 53,67 százalékával aratott győzelmet a vasárnapi második fordulóban az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége által nem elismert terület eddigi elnöke, Anatolij Bibilov felett. A szavazatok 41,3 százalékát megszerző Bibilov már elismerte a vereségét. A voksolás folyamatát Georgia és az Európai Unió is élesen bírálta.

A második forduló választói részvételét nem tették közzé, az április 10-én tartott első fordulóban, amikor öt jelölt indult, 74 százalékos részvételi arányt mértek.

Gaglojev az egyik, nemrégiben adott interjújában "a dél-oszét nép évszázadok óta dédelgetett álmáról" beszélt, arról, hogy egyszer csatlakozhatnak az Oroszországi Föderációhoz tartozó Észak-Oszétiához. Mint mondta, ennek feltétele az lenne, hogy Oroszország hajlandó felvenni Dél-Oszétiát.
Bibilov március végén a Rosszija 24 hírcsatornának adott nyilatkozatában bejelentette, hogy a "Dél-oszét Köztársaság" konzultációkat folytat Oroszországgal a csatlakozásról megtartandó népszavazás ügyében.

Georgia 2008. augusztus 8-ra virradóra kísérletet tett rá, hogy fegyverrel hódítsa vissza Dél-Oszétiát, amelyet Oroszország katonai erővel megakadályozott. Dél-Oszétia az ötnapos háborút követően Abháziával együtt önhatalmúlag kinyilvánította függetlenségét.

Ezt Oroszországon kívül csak Nicaragua, Venezuela, Szíria, Vanuatu és Nauru ismerte el, valamint olyan területek, mint Nyugat-Szahara, a donyecki és a luhanszki "népköztársaság", valamint a moldovai szakadár Dnyesztermente.
Abházia ugyanakkor jelezte, hogy nem tervez csatlakozni Oroszországhoz, amelyet ugyanakkor stratégia partnerének és szoros szövetségesének tart.