Rengeteg kokaint és egy hullát mosott a partra a víz Ausztráliában - videó

Ausztrália, Hunter folyó, búvár holttest
Vágólapra másolva!
Ötven kilogrammnyi, mintegy 20 millió ausztrál dollár (több mint 5 milliárd forint) értékű kokainra és egy búvár holttestére bukkant az ausztrál rendőrség egy új-dél-wales-i folyó partján - áll a hatóságok kedden közzétett bejelentésében.
Vágólapra másolva!

A férfire eszméletlen állapotban, 170 kilométerre Sydney-től a Hunter folyó partján találtak rá. Megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

Az áldozat személyazonossága egyelőre nem ismert, a búvárok kedden is folytatják a kutatást nyomok után.

Robert Critchlow rendőrfelügyelő azt mondta, vizsgálat indult annak kiderítésére, van-e összefüggés a halott és a mellette talált kokain között.

A hatóságok már kihallgatták egy közelben horgonyzó hajó legénységét, valamint két, a környéken vasárnap látott kisebb hajót keresnek, és a lakosság segítségét is kérik.