Az oroszok megüzenték a Nyugatnak, mire készülnek a háború után

Varsó, 2022. május 9. Vörös festékkel öntik le Szergej Andrejev lengyelországi orosz nagykövetet (k) az ukrajnai háború ellen tiltakozók a szovjet katonai temetőben tartott tüntetésen a náci Németország felett aratott második világháborús győzelem 77. évfordulóján Varsóban 2022. május 9-én. MTI/AP/Maciek Luczniewski
Vágólapra másolva!
Dmitrij Oficerov-Belszkij történész-kutató, a Valdaj Club – a moszkvai székhelyű híres think tank – szakértője szerint az orosz „különleges hadművelet” befejezése után kénytelen lesz Lengyelország párbeszédet folytatni Oroszországgal.
Vágólapra másolva!

Oficerov-Belszkij csütörtöki nyilatkozatában rámutatott, hogy a háború – vagy orosz szóhasználattal: a különleges hadművelet – befejezése után ismét az égető globális kérdések kerülnek majd az előtérbe: a terrorizmus elleni küzdelem, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés, a migrációs kérdések, valamint az világ élelmezésbiztonsága.

– fogalmazott.

A Lenta.ru-nak nyilatkozó kutató szerint a politikai térben a háború után „új párbeszédek” kezdődnek majd, amelyekhez csatlakoznia kell Lengyelországnak is.

Moszkvával folytatott párbeszédre gondolok

– pontosított. Arra figyelmeztetett: ha „Lengyelország a pálya szélén marad”, akkor véleményét, álláspontját és érdekeit nem veszik majd figyelembe.

Vörös festékkel öntik le Szergej Andrejev lengyelországi orosz nagykövetet az ukrajnai háború ellen tiltakozók a szovjet katonai temetőben tartott tüntetésen a náci Németország felett aratott második világháborús győzelem 77. évfordulóján, Varsóban, 2022. május 9-én Forrás: MTI/AP/Maciek Luczniewski

Lengyelország a ruszofóbia élharcosa lesz

A két ország közötti kapcsolatok viszonylag gyors és súlyos megromlásának hátterében Oficerov-Belszkij véleménye szerint az is áll, hogy

Varsó és Moszkva között nem voltak olyan erős és tartalmas kapcsolatok, amelyeket fájdalmas lett volna megtörni.

Szerinte azonban Oroszország többször is megpróbált szorosabb kapcsolatot kialakítani Lengyelországgal és más uniós országokkal, de a Nyugat figyelmen kívül hagyta ezeket az erőfeszítéseket.

Marija Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön ugyanebben a témában úgy fogalmazott:

Lengyelország a ruszofóbia élharcosa lesz, ha folytatja a támadást Szergej Andrejev varsói orosz nagykövet ellen.

Mint ismeretes, Moszkva hivatalos bocsánatkérést követel Varsótól amiatt, mert Szergej Andrejev orosz nagykövetet támadás érte a szovjet katonák varsói emléktemetőjében, ahová koszorúzni érkezett hétfőn. Andrejevet és egy kísérőjét vörös festékkel öntötték le lengyel és ukrán személyek.

Az orosz hatóságok a történteket a bécsi egyezmény durva megsértésének tekintik, és hangsúlyozzák, hogy a lengyel fél nem biztosította az orosz diplomaták védelmét, vagyis nem teljesítette egyik fő kötelezettségét.

A további lépésekről szóló döntés attól függ, hogy Varsó hogyan reagál Moszkva követeléseire – szögezte le szerdán az orosz fél.