Franciaország elvesztette a lelkét, menekülnek a zsidó vallású emberek az országból
A zsidó vallású franciák körében még ennél is nagyobb a kísértés arra, hogy elhagyják az országot, érthető okokból.A Le Parisien elemzése alapján a Franciaországban elkövetett gyűlölet indíttatású bűncselekmények több, mint 40%-át zsidó emberek ellen követik el.Az egész Nyugat-Európára jellemző tendenciának megfelelően a franciaországi zsidók is a félelem légkörében élnek, ahogy a Le Parisien fogalmazott, „az antiszemitizmus mindennapos félelemmé" vált körükben, 45%-uk arra neveli gyerekét, hogy tartsa titokba zsidó vallását, mert különben támadásoknak lesz kitéve.A Fondapol politika tudományokra szakosodott think-tank nemrégiben végzett felmérése szerint a franciaországi zsidók 46%-a vette fontolóra, hogy elhagyja Franciaországot.

Magyarul: gyakorlatilag minden második, Franciaországban élő zsidó ember azon gondolkodik, hogy elhagyja saját hazáját.
A megkérdezettek kétharmada már kapott „sértő megjegyzéseket", 2021-ben pedig 3500 francia „alijázott", ez 2017 óta a legmagasabb szám (az Alija az Izraelbe történő bevándorlást jelenti).
„Évek óta rossz közérzetem van Franciaországban" - mondja a 65 éves, ingatlanügynökként dolgozó Daniel Knoll a Le Figaro-nak. Édesanyja, Mireille Knoll 2018 márciusában brutális körülmények között elkövetett antiszemita gyilkosság áldozata lett. A 85 éves idős asszonyt saját lakásában gyilkolta meg 11 késszúrással migráns szomszédja Allah akbar üvöltéseket közepette, majd elégette az idős nő tetemét és lakását felgyújtotta. Mireille Knoll gyilkosa egy évvel korábban szabadult a börtönből, ahova egy 12 éves kislány ellen elkövetett szexuális bűncselekmény miatt került. Az Origo a döbbenetes antiszemita bűncselekményről itt írt részletesen. Daniel Kroll gyerekei pedig már több mint 20 évvel ezelőtt kivándoroltak Izraelbe.
Látom, ahogy Franciaország elveszíti a lelkét"– mondja meghatódva a hatvanas évei közepén járó férfi. Úgy véli, hogy Franciaországban Michel Houellebecq „Behódolás" (Soumission) című regényében leírt tragikus forgatókönyv zajlik jelenleg (Houellebecq világhírű könyvéről az Origo itt írt.) „Mindennaposak, hogy sértegetik, megtámadják a zsidókat a kipa viselése miatt, vagy Allah akbar üvöltéssel leszúrják az embereket, és vannak olyan kerületek is, ahol még franciául sem beszélnek - az a benyomásom, hogy ez az ország már elesett. Vártam, hogy jön majd Sarkozy és Karcher, aztán vártam Vallsra is, de valójában egyetlen kormány sem tett semmit, a szélsőségek pedig csak tovább erősödnek. Egy utca Párizs 11. kerületében ugyan Mireille Knoll nevét viseli (Mireille Knoll a riportalany 2018-ban meggyilkolt édesanyja), de végül is mi fog ezzel változni?" - mondja Daniel Knoll, majd a meggyilkolt nyolcvanötéves, holokauszt-túlélő zsidó asszony mindkét fia egyszerre sóhajt fel: „Anya annyira szerette Franciaországot...".A két testvér végül is kétféleképpen döntött. Daniel és felesége, Jovita már pakolnak, mert kivándorolnak, az idősebb Allan Franciaországban marad, ahogy fogalmaz, „én itthon vagyok, nem nekem kell innen elmennem".(Nicolas Sarkozy korábbi sikeres köztársasági elnök még 2005-benm Jacques Chirac belügyminisztereként helyszíni szemlét tartott Párizs egyik migránsok lakta külvárosában, Courneuve-ben, ahol előző éjszaka egy bandaháborúban meggyilkoltak egy 11 éves kisfiút. Sarkozy ekkor mondta híres mondatát, miszerint „Kärcher-rel fogják megtisztítani a kerületet"- Kärcher-magas nyomású vízzel mosó készülék. A „vártam Vallsra" fordulat pedig Manuel Valls bukott szocialista belügyminiszterre utal, aki a népszerűség és a szavazatok elnyerése céljából a jobboldaltól „ellopott" keményhangú retorikával hirdetett migránsellenes harcot, amelyből persze semmit sem valósított meg, később miniszterelnökként pedig végképp semmit nem tett a muszlim bevándorlás és az erőszak ellen.)