Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton kijelentette, hogy Moszkva a Nyugat „totális hibrid háborújának" a célpontja, de Kínával, Indiával és másokkal összefogva ellenáll a szankcióknak - írja a Reuters.

A kollektív Nyugat totális hibrid háborút hirdetett ellenünk és nehéz megjósolni, hogy mindez meddig fog tartani, de egyértelmű, hogy a következményeket kivétel nélkül mindenki érezni fogja. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy elkerüljük a közvetlen összecsapást. Nem idegenek számunkra a szankciók: ilyen vagy olyan formában szinte mindig jelen voltak

- tette hozzá Lavrov. Az orosz külügyminiszter beszédében kiemelte azt a stratégiát, amelyben Moszkva reménykedik, miközben megpróbálja tompítani a gazdaságát ért ütést, és máshol új piacokat építeni.

Oroszország szövetségeseket keres, hogy csatlakozzanak hozzá, csökkentve az Egyesült Államoktól való gazdasági függőséget.

A közel-keleti útjáról visszatérve Lavrov az Egyiptommal, Algériával és az Öböl menti országokkal, valamint Ázsiával, Afrikával és Latin-Amerikával fenntartott kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet. A külügyminiszter kiemelte, hogy csak Indiának kétszer annyi kőolajat adtak el a háború óta, mint a tavalyi évben összesen. Szerinte építeni kell a kapcsolatokat, amellyel csökkenteni lehet a dollár súlyát.