A három gyerek holttestére csak akkor találtak rá az Egyesült Államokban, miután anyjuk, a 38 éves Angela Flores idegösszeomlás gyanújával kórházba került, miközben a Bibliát emlegette, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy gyerekei bántalmazták őt. A nő 16 éves fia jelenleg is letartóztatásban van, ugyanis azzal gyanúsítják, hogy segített testvérei megölésében.

A tragédia május 7-én, szombaton, késő este történt. Azzal kezdődött, hogy

Flores egy Bibliát, és égő gyertyákat tartott a kezében. Szomszédja, Prisila Canales elmondta, hogy hallotta, hogy Flores ezt kiabálja:

A családom terrorizál engem."

Az aggódó szomszédok ekkor értesítették a rendőröket, Florest pedig röviddel éjfél után kórházba vitték.

Ahogy meghallottam a kiabálását, tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben nála. Még mindig hallom, ahogy sikoltozik

- mondta Canales, majd hozzátette, hogy miután Florest beültették a mentőautóba, még hallotta, ahogyan ezt kérdezi:

Hol a Bibliám?"

Később a rendőröknek azt mondta, hogy három kisebb gyerekét démon szállta meg, és ő többször is próbálta kiűzni belőlük, de sikertelenül.

A rendőrök másnap reggel 7:40 perckor visszatértek a család kaliforniai lakásához, miután bejelentést kaptak, hogy a helyszínen gyilkosság történt. Ekkor találtak rá a 12 éves Natalie Flores, a 10 éves Kevin Yanez, és a 8 éves Nathan Yanez holttestére.

 A helyi hírek szerint Flores 16 éves fia elmondta, hogy arra ébredt, hogy testvérei holtan fekszenek mellette, majd a szomszédokhoz rohant segítséget kérni. A rendőrök gyanúja szerint azonban

a gyilkosságban a fiú is részt vehetett, ezért tartóztatták le.

A halottkémek még mindig azon igyekeznek, hogy megállapítsák a három gyerek halálának pontos okát, körülményeit, és idejét.

Forrás: Facebook

Egy gyerekgyilkosságokra szakosodott törvényszéki pszichológus azt mondta, hogy bár ez a fajta  bűncselekmény sajnos rendkívül gyakori, az már egy következő fokozat, hogy a szülő a saját gyerekét is bevonja a gyilkosságokba.

Hozzátette, hogy bizonyos esetekben a mentálisan beteg, pszichózisban szenvedő szülők veszélyes befolyást gyakorolhatnak a gyerekük felett, fenyegethetik, kényszeríthetik, így azoknak nincs más választása - írja a DailyStar.