Egy négyfős banda kirabolt egy oxfordi templom előtti padon ülő férfit. A rablás során a férfi 130 ezer fontot (kb. 60 millió forint) érő óráját sikerült megszerezniük a tetteseknek.

A 30-as éveiben járó áldozat az oxfordi St. Aldates templom előtt üldögélt egy padon szombat délután - írja a BBC.

Valószínűleg a banda négy tagja már korábban is követte őt.

Amikor elérkezettnek látták a pillanatot, ketten közülük lelökték a férfit a padról, majd lekapták a csuklójáról a Richard Mille óráját, és elfutottak.

A közel 60 millió forintot érő óraForrás: THAMES valley police

A karóra közel 130 ezer fontot ér, ami átszámolva közel 60 millió forint.

Charles Smith nyomozó szerint a férfi egy előre kitervelt támadás áldozata lett fényes nappal, kérte, hogy aki felismeri a rendőrség által közzétett felvételeken az elkövetőket, az jelentkezzen.

Az angol rendőrség által az elkövetőkről közzétett felvétel.Forrás: Thames Valley Police