Kövekkel rendőrökre támadt a francia baloldal jelöltje és most áldozatként próbálják beállítani - videó

Vágólapra másolva!
A politikai pályára készülő, korábban ápolónőként dolgozó nő egy két évvel ezelőtti tüntetésen a rendőrökre támadt, kövekkel dobálta őket, amiért pénzbírságot kapott. Pártja egyik tagja szerint teljesen rendben van, ha valaki ilyen módon harcol a jobb munkakörülményekért, és egy műsorban a nőt próbálta meg áldozatként beállítani - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A francia baloldali koalíció a szexuális erőszakkal megvádolt BLM aktivista, Taha Bouhafs visszalépését követően most újabb rendőrellenes jelölttel rukkolt elő, aki nem más, mint Farida Chikh, az az ápolónő, aki 2020 júniusában egy párizsi tüntetésen a rendőrökre támadt, mutogatott nekik és kövekkel dobálta meg őket. Az egészségügyi dolgozók eredetileg a pandémia alatti méltatlan munkakörülményeik miatt tiltakoztak, ám a megmozdulás zavargásba csapott át, és a feldühödött tüntetők a rendőrök ellen fordultak.

A sajtóban először csak a nő letartóztatásáról készült felvételeket tették közzé, ahol hallatszik, hogy a nő mondja a rendőröknek, hogy egészségügyi dolgozó, majd kéri az asztma elleni inhalátorát. Sokan felháborodtak a nőt ért erőszakon, mivel az elsőként közzétett képeken csak annyi látszott, hogy az ötvenes éveiben járó nőt vérző fejjel viszik el a rendőrök a tüntetés helyszínéről.

Miután napvilágot látott a nő letartóztatásának előzményeiről készült felvétel is, Farida Chikh áldozatból elkövetővé lépett elő és bíróság előtt kellett felelnie a rendőrök ellen elkövetett támadás miatt, amiért végül 300 eurós kártérítésre kötelezték, amit két rendőrnek kellett megfizetnie, ugyanakkor nem vették be a bűnügyi nyilvántartásba, tehát hivatalosan nem büntetett előéletű. A tárgyaláson a vádlott azt hozta fel a védelmére, hogy nem a rendőrök ellen irányult a kődobálás, hanem elkeseredettségét és kimerültségét szimbolizálta.

Az újabb hír vele kapcsolatban az, hogy politikai babérokra tör, mégpedig a baloldali vonalon, erről a BFMTV számolt be. Az Engedetlen Franciaország (La France Insoumise) nevű párt képviselője, Mathilde Panot jelentette be a Twitteren, hogy a Párizzsal szomszédos Val-de-Marne megye színeiben elindul a júniusban tartandó parlamenti választásokon és Farida Chikh lesz a helyettese.

A hírre reagált több francia rendőrszakszervezet is, az SCSI ironikusan azt írta a Twitteren, hogy az Engedetlen Franciaország nevű pártnál egyszerű a képviselők kinevezése, minél jobban utálja valaki a rendőröket, annál valószínűbb, hogy rá esik a baloldali párt választása.

Az ápolónő politikai ambícióinak bejelentését követően rögtön elkezdődött a magyarázkodás, az Engedetlen Franciaország nevű párt képviselője, Manuel Bompard az RMC műsorában mindenáron a rendőri brutalitás áldozataként akarta beállítani az ápolónőt, akit elmondása szerint a földön vonszoltak a rendőrök. A riporter felhívta rá a politikus figyelmét, hogy Farida Chikh volt az, aki először támadt, mivel ő dobálta meg a rendőröket utcakövekkel, ami alapján jogos volt a letartóztatása. Manuel Bompard a védelmébe vette az ápolónőt, elmondta, hogy a tüntetésen rendkívül feszült volt a légkör, a résztvevő egészségügyi dolgozók kimerültek voltak és el voltak keseredve, mivel a koronavírus első hulláma során rendkívüli nyomás nehezedett rájuk. A politikus elismerte, hogy Farida Chikh-nek dühkitörése volt a tüntetés során, ám hozzátette, hogy ő személy szerint büszke azokra az emberekre, akik jobb munkakörülményekért küzdenek. A riporter összegzése alapján

a politikusnak nem jelent problémát az, hogy valaki a dühét a rendőrök elleni erőszakkal fejezi ki,

ez történt ugyanis Faride Chikh esetében is.

A Synergie-Officiers francia rendőrszakszervezet annyival kommentálta a politikus hozzáállását a Twitteren, hogy az minden formában dicsőíti a rendőrség elleni erőszakot.