Pedig a Le Monde egyik 2009-es cikke szerint a szenegáli apától és francia anyától Franciaországban született 56 éves férfi, akit anyja egyedül nevelt fel, sokáig „nem aggódott identitásával kapcsolatban". Republikánus eszmék között, mindenféle rasszizmus nélkül nőtt fel. (Ndiaye rengeteg kritikát kapott a közösségi hálókon amiatt, hogy miközben a fehér francia anyja egyedül nevelte, szenegáli apja „hamar lelépett" és nem foglalkozott vele, miközben anyja mindent megtett azért, hogy Ndiaye tanulhasson, sőt, állami ösztöndíjakból folytathatta külföldi tanulmányait, mégis a „fehér" Franciaország ellen fordult.) Macron első elnökségi ciklusa idején felgyorsult a történész Ndiaye radikalizálódása.
2018-ban elítéli a francia társadalmi modellt, ahogy fogalmaz a „fehér heteroszexuális férfiak soviniszta univerzalizmusát", 2020-ban a Le Monde-ban írt cikkében pedig arról értekezik, hogy „franciának lenni még mindig azt jelenti, hogy fehér vagy, viszont ha nem vagy fehér, akkor máshonnan jöttél". Majd bírálja a franciákat azért, hogy nehezükre esik függetleníteni magukat a bőrszíntől, ha arról van szó, hogy valaki francia vagy nem francia.
Az Egyesült Államok egyetemi campusain és a szélsőbaloldal értelmiségi köreiben, médiafelületein oly népszerű „wokizmus" ideológiája köszön vissza Pap Ndiaye gondolatmenetében, de ugyanebben a cikkében a szintén az Egyesült Államokból importált „mikroagresszió" fogalmát is előveszi a történész, és leírja azokat a sztereotip kérdéseket vagy megjegyzéseket, amelyeket egy színes bőrű személynek tesznek fel Franciaországban, mint például: „Melyik országból jöttél?" vagy „Milyen jól beszélsz franciául!". „Ezek a kérdések a normál ember számára maximum ügyetlen, udvariatlan kérdéseknek tűnnének, de az új fajelmélet hívei számára, akiknek ideológiáját Pap Ndiaye is átvette, ezek a kérdések egy sokkal súlyosabb jelenség megnyilvánulását jelentik, nevezetesen a „fehér etnocentrizmust, a tudatlan vagy az eufemisztikus rasszizmust", amit „a látható kisebbségekhez tartozó emberek" a saját élettapasztalataikból fakadó fájdalomként élnek meg" - írja a neves professzor, Salvador a Le Figaro-ban. Más szóval, most már „tudatlanságból", ha úgy tetszik mindenféle rosszindulat, gyűlölet nélkül is lehet valaki rasszista, sőt, akár kedvességből is. (Abban a megjegyzésben ugyanis, ha valaki nyelvtudását dicsérjük, nehéz nem felismerni a kedvességet).
De Pap Ndiaye ennél is messzebb megy, és nyíltan kritizálja a francia állami, közigazgatási szervezetet is, ráadásul úgy, hogy azt már a második 5 éves ciklusban irányítják „elvtársai": 2012-2017 között a bukott szocialista elnök François Hollande, 2017-től kezdve Hollande egykori gazdasági minisztere, Emmanuel Macron. Sőt, most kezdődik a harmadik baloldali, vagy Macron esetében félig baloldali, félig ultraliberális korszak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre 
